A számítógépes játékok történetének egyik igazi élő legendája a World of Warcraft. A Blizzard MMORPG-je immár tizennégy éve, 2004 óta van jelen a PC piacon, és sokmillió előfizetőjével a mai napig a legnagyobb előfizetéses rendszerű játéknak minősül. Trendek jöttek-mentek a játékvilágban, de a World of Warcraft maradt, és 2018-ban immár a hetedik kiegészítőjét kapja meg!
A játékban saját karakterünk lehet, akár több is, bejárhatjuk Azeroth szinte minden szegletét, fajok, ellenfelek és konfliktusok tömegével ismerkedhetünk meg. Többféle játékmód áll rendelkezésre, PvE (Player versus Environment, vagyis tisztán gépi ellenfelekkel szembeni) és PvP (Player versus Player, tehát egymás ellen küzdő játékosokkal teli) lehetőségekkel. A játék világa hatalmas, így azon belül is lehetnek külön események, szerepjátékok, saját kalandok és sok minden más.
A World of Warcraft számai egészen elképesztőek: 2004-es fennállása óta, a Blizzard adatai szerint több, mint százmillió profilt hoztak létre a rendszerében, maximálisan 12 millió előfizetője volt, de jelenleg is nagyjából ötmillióan kalandoznak rendszeresen Azeroth világában. Az egy-két éves eltéréssel érkező nagyszabású kiegészítők pedig nemcsak a maximális karakterszinten emeltek, de új területekkel, tevékenységekkel, fegyverekkel, páncélokkal, fajokkal és történetekkel látták el a játékot, amely is jelenleg a létező egyik legnagyobb virtuális világnak számít.
A játék történetének legnagyobb része a Szövetség (Alliance, különböző emberi és barátságos fajok) és a Horda (Horde, orkok, goblinok, vértündék és más veszélyes teremtmények) konfliktusát dolgozza fel. A két szemben álló frakció folyamatosan hatással van a világ sorsára, amit a különböző kiegészítők dolgoznak fel látványos és izgalmas formában. Saját karakterünk bármilyen fajhoz és kaszthoz tartozhat, különböző szerepekkel, képességekkel és egyedi tulajdonságokkal. Így kell boldogulni ebben a csodálatos, de veszélyes világban, amely immár csaknem másfél évtizede köti le és szórakoztatja a PC-s játékosok millióit!
A World of Warcraft nem csak egy MMORPG sok közül. Ez a műfaj megteremtője és uralkodója, a legendás Blizzard legsikeresebb játéka. Mindenkinek, aki PC-n szeret játszani, legalább egyszer mindenképp érdemes kipróbálnia a játéktörténelem egyik legfontosabb mérföldkövét!
TISZTELT VÁSÁRLÓINK! Fizetésnél kérje az ingyenes adattörlő kódot adatainak biztonsága érdekében! A Kormány döntése alapján a kereskedő minden tartós adathordozó termék vásárlásakor köteles ingyenes adattörlő kódot biztosítani. További információk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján: https://nmhh.hu/veglegestorles
Szeretnél elsőként értesülni a legújabb akcióinkról és a legfrissebb játékhírekről? Akkor mindenképpen iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsők között csaphass le a legütősebb kedvezményeinkre.
Hozzájárulok, hogy a legújabb és legkedvezőbb ajánlatokról e-mailben ingyenes tájékoztatást kapjak. Hírlevélről a hírlevelek alján lévő linken iratkozhat le. További adatvédelmi tájékoztatás
Adatlapodon bármikor letöltheted a rólad tárolt információkat, és profilod törlésére is lehetőséged van.
Partnereinknek kizárólag olyan adatokat adunk át, amik okvetlenül szükségesek rendeléseid teljesítéséhez.
A honlapon használt cookie-k (sütik) nem tartalmaznak olyan adatot, ami által beazonosítható vagy.
Böngészési és rendelési előzményeidet harmadik fél számára nem továbbítjuk, kizárólag arra használjuk fel, hogy olyan ajánlatokat adhassunk, amik jobban megfelelnek az ízlésednek.
Információk
Üzleteink nyitvatartása
buildKonzol szerviz
Kapcsolat
Email
Telefonközpont
Ügyfélszolgálat elérhetősége
Kiemelt
Hírek
Az "Azonnali vásárlás" gombbal a profilodban megadott módon, egyetlen kattintással leadhatod rendelésed.