Final Fantasy XV Windows Edition ismertető A Final Fantasy XV Windows Edition keretein belül végre újgenerációs köntösben is lehetőségünk lesz átélni az egyik legnépszerűbb japán szerepjáték sajátos élményét, amelynek aktuális részében Noctis, a Lucis Királyság hercegének irányításával az országot elfoglaló császári seregekkel kell felvennünk a harcot – most végre PC-n is! Főhősünk legjobb barátai oldalán vág bele a nagy kalandba, amelyben Eos lenyűgöző tájainak felfedezése mellett kíméletlen ellenfelekkel és hatalmas szörnyetegekkel kell megküzdenie egy izgalmas harcrendszer keretein belül, amelynek részeként nem csak fegyvereket, hanem akár még mágiát is alkalmazhat majd, de a győzelem tekintetében a tapasztalati pontokkal fejleszthető képességek is lényegesek lesznek. A Final Fantasy XV Windows Edition részeként pedig most lehetőséged nyílik minden eddiginél nagyobb tartalom társaságában megismerkedni az utóbbi évek egyik legjobb japán szerepjátékával, a PC-s kiadás ugyanis tartalmazza az eddig megjelent összes letölthető tartalmat. A Windows Edition tehát nemcsak a szezonbérlettel érkezett Gladiolus, Prompto és Ignis epizódokat, valamint a Comrades multiplayer kiegészítőt vonultatja fel, hanem az eddigi összes kisebb-nagyobb frissítést, egy új dungeont, vadonatúj főellenfeleket, valamint olyan új funkciókat, mint a belső nézet. Éld át most végre PC-n is a Final Fantasy-sorozat legutóbbi epizódját, mely az utóbbi évek egyik legjobb japán szerepjátéka lett! Ismerd meg Noctis csodálatos és izgalmas kalandját Eos fantáziavilágában számtalan extra tartalom társaságában! Járd be szabadon az óriási csodavilágot, fejleszd hősödet, légy részese a taktikus küzdelmeknek és ismerj meg egy fantasztikus történetet! Rendszerkövetelmények Minimum gépigény Minimum OSWindows 7 / Windows 8.1 / Windows 10 (64-bit verziók) Minimum CPUIntel Core i5-2500 3.3GHz vagy AMD FX-6100 3.3Ghz Minimum Memória8 GB Minimum HDD100GB Minimum VGANvidia GeForce GTX 760 / Nvidia GeForce GTX 1050 vagy AMD Radeon R9 280 Minimum DirectXDirectX 11 Ajánlott gépigény Ajánlott OSWindows 7 / Windows 8.1 / Windows 10 (64-bit verziók) Ajánlott CPUIntel Core i7-3770 @ 3.4 GHz vagy AMD FX-8350 @ 4.0 GHz Ajánlott Memória16 GB Ajánlott HDD100GB Ajánlott VGANVIDIA GeForce GTX 1060 4GB vagy AMD Radeon RX 480 Ajánlott DirectXDirectX 11